2012.10.08.
08:32

Írta: markjay

Schiffer András playlist

Az elmúlt hét elején újabb fejezet jelent meg a Bajnai Gordon visszatérését elbeszélő sagában. Schiffer András, a Lehet Más a Politika egykori frakcióvezetője adott interjút a hvg.hu-nak, amelyben több, a közvéleményt erősen foglalkoztató kérdésre is igen markáns választ adott. A beszélgetés nem tűnik valami kedélyesnek - aminek kifejezetten örülhetünk, mert végre egy riport, ahol érdekes és érdemi kérdéseket tettek fel. Mindenesetre, az biztos, hogy Schiffer már másfél évvel a következő parlamenti választások előtt komolyan szeretné kiigazítani az ellenzéki helyezkedések irányvonalát.

A beszélgetésben többször is előkerül az úgynevezett „húszévezés”, amivel önmagában nincs baj, hiszen az LMP valóban nem ült bent a Parlamentben az előző ciklusok alatt. Az ilyen kijelentések után viszont ne érezze magát rosszul senki, ha a Keane - Looking back című slágerében megénekelt sorok csengenek vissza a fülébe. (Nem beszélve a cocky – Rocky rímpárról, aminek a hangulata érződik is a politikus szavain.)

De a nagy port talán mégis az kavarta, amikor kimondásra került: egyértelmű a nem. Nincs lepaktálás, sem pártszövetség, sem ásó, sem kapa, szerencsére azonban harag sincs. Az LMP Bajnai Gordonnal nem kíván frigyre lépni. Legalábbis Schiffer András szerint. Kérdések persze lehetnek, hiszen hol marad a diplomatikusabb Jávor Benedek, vagy az egykor még sürgős választási szövetséget és összefogást hirdető Karácsony Gergely? Ha pedig már Jávor Benedek, akkor az LMP frakcióüléséről is kérdezték Schiffer Andrást. Megmondta, oka volt jelöltetni magát. És oka volt annak is, hogy nem nyert. Seu Jorge is megmondta, jó oka volt rá. Őt is érdemes meghallgatni.

Tény ami tény, nem szabad még ilyen korán következtetéseket levonni egy-egy nyilatkozatból. De mindenki felkészülhet arra, hogy lesznek még csavarok a Bajnai Gordon visszatérésével kapcsolatos sztorikban, sőt. Lehet, hogy Schiffer András visszatáncol. Az is lehet, hogy ő csak továbbra is a közös beszélgetéseket preferálja majd, és csak maga a párt táncol majd el mellőle. Ha körtánc, akkor fontos, hogy az erős emberek merre botladoznak. Már ezt is megénekelték, királyul, kényelmesen:

67 komment · 2 trackback

Címkék: bajnai schiffer andrás LMP HVG

A bejegyzés trackback címe:

https://politologusdiszko.blog.hu/api/trackback/id/tr454826031

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orbán Viktor ezer neve A-tól Z-ig összegyűjtve 2012.10.08. 17:18:25

Az Alcsúti Krisztustól a Zsugorított fideszjézusig. És te hogy nevezed Magyarország miniszterelnökét az internetes fórumokon? Összegyűjtöttem a közösségi portálokon, fórumokon, kommentlistákon előforduló 100 leggyakoribb ragadványnevet, amelyet Orbán V...

Trackback: Ráuntak az LMP-re a választók 2012.10.08. 17:16:33

Nagyot zuhant a párt népszerűsége a biztos pártválasztók között. Két hónap alatt elveszítették biztos választóik 50 százalékát a Szonda Ipsos friss felmérése szerint. Augusztus közepére csaknem annyira népszerűtlenek lettek, mint a Gyurcsány Ferenc vez...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

val 2012.10.08. 16:13:40

"Az LMP Bajnai Gordonnal nem kíván frigyre lépni."

Nem-nem. Inkabb Hugo Chavezzel.

LOL

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.10.08. 16:14:11

tökmindegy mit mond a választások előtt másfél évvel. lmp arra fog nyalni, amerre esélyt fog látni hogy legalább melegedni újra betudjanak járni a képviselői a parlamentbe, az hogy mit mond most, irreveláns kb.

Karipapa01 2012.10.08. 16:15:42

Sajnos az LMP a vártnál jóval gyengébbre sikerült. Sokan csalódtak benne. Talán mégsem lehet más a politika...

Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠ · http://stefania.blog.hu/ 2012.10.08. 16:25:10

Schiffer talán az egyetlen egyenes tartású zsidó politikus a közéleti palettán. Pedig a saját fajtársaitól (sőt még a saját családjától is! Emlékezzetek Schiffer Anna undorító levelére!) emiatt nemegyszer olyan ütéseket kellett elviselnie, amelyeket még a horrorfilmekben jártas nézők is soknak találnának. Schiffer András azonban szilárdan és rendületlenül állja a támadásokat és állhatatosan kitart politikai meggyőződése, hite mellett, és véleményem szerint ezért méltánylatot és tiszteletet érdemel.

dean23 2012.10.08. 16:26:27

Schiffer Bajnai cipőjét sem pucolhatja!

Régi Péter 2012.10.08. 16:33:32

A Karácsony és a Jávor igazi szadeszos globálnyikok, Schiffer polgári liberális, Schiering öko-kommunista. Mi lesz ebből? Semmi.

ipanema 2012.10.08. 16:35:04

Szerintem a Bajnai sem akar frigyre lépni egyenestartású kemény öklű Schifferrel, csak ő ezt nem mondja.
Mert aki fishy Schiffivel frigyre lép, az magának ás vermet. Jó ő ott ahol van: a senki földjén.
Stefikének meg sok jó egészséget és hosszú életet kívánok, és egyenes tartást. (Kitartást)

Blogger Géza 2012.10.08. 16:40:09

Mondjuk egy az MSZP-t balról előzni kívánó, Hugo Chavezzel szimpatizáló párt és a liberális piacpártinak tűnő, nyugdíj- és fizetéselvevő Bajnai választás előtti frigye tényleg pikánsnak tűnik. Ne feledjük, Bajnai Gyurcsány hátán kapaszkodott a hatalomba, és Gyurcsányt ki is jelentette fel, Csak nem az LMP-s Schiffer?

Minden esetre annak idején Bajnai azzal próbálta lefegyverezni a zavaros múltját firtatókat, hogy megígérte, 2010 után távozik a politikai életből, és többé nem kíván vezető pozíciót betölteni. Ha most megszegi ezt az ígéretet, tutira meg fognak indulni az oknyomozó seregek...

gentry 2012.10.08. 16:42:22

Schiffernek igaza van! Ilyen egy korrekt politikus, ha ilyen lenne mind, nem is jutott volna ide az ország...

Kotkodus 2012.10.08. 16:50:27

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: kedves kisasszony! szeretném jelezni, hogy schiffer andrás pont ugyanannak a fajnak a képviselője, mint ön (homo sapiens). persze lehet, hogy tévedek és ez esetben minden elismerésem gondozójának, hogy egy szamarat sikeresen megtanított írni, olvasni! kézcsókom a gondozónak!

Kotkodus 2012.10.08. 16:58:13

@Blogger Géza: örülök, hogy valakinek, aki egy antiklerikális libsiből lett kerseztény "konzervatív" párt mellett teszi le a voksát, pikánsnak tűnhet még bármi a mai politikában... most hirtelen egy inuit közmondás sem jut eszembe erről...

persze tudom, hogy viktorkának idő kellett, hogy "megérjen" politikailag, de érdemes lesz rövidesen szüretelni, mert a végén még ránk rohad... ;-)

azért szép napot és több következetességet kívánok!

Kotkodus 2012.10.08. 17:03:20

@gentry: ahogy a cikk is megmondja, várjuk ki a végét...
ez lehet a szavazat-optimazlizálás része is; ez alapján tud egy párt többet kialkudni egy esetleges koalíciós-tágyalás folyamán...

és talán az sem véletlen, hogy ezt nem a párt aktuális vezetője nyilatkozza...

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.10.08. 17:03:36

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: A zsidó elemet leszámítva maximálisan egyetértek. Itt nem fajiságról, hogy politikai meggyőződésről beszélünk, ami valóban komoly konfliktusba hozza a családjával. Megnéznék náluk egy vasárnapi ebédet.

@Blogger Géza: Ehhhh... Géza, nevedhez hűen miért nem a saját bloggodat tolod?

temesp 2012.10.08. 17:07:50

@Blogger Géza: Nagyon helyes...
Rögtön lehet kezdeni a Magyar Nemzet nevű szennylap helyreigazító cikkével, melyben leírják, hogy a libás sztori idején Bajnai Gordon már nem volt a cég tulajdonosa.
"Nyugdíj- és fizetéselvevő Bajnai..."
Óóóóóóóó..... most nem elvétel van, ugye?
Hanem kiigazítás...
nem megszorítás...
nem, persze...

champagneM 2012.10.08. 17:10:12

amint az LMP leáll Bajnaival, vagy bárki mással balról vagy libsi oldalról, az én szavazatomat elvesztette (nemcsak az enyémet tapasztalatom szerint)

Netuddki. 2012.10.08. 17:10:22

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: Mint már említették a homo sapiens egy faj. A zsidó az egy vallás, az eltérő bőrszínt pedig rassznak hívják.
Persze lehet, hogy a fideszesek nem tartoznak a homo sapiens fajhoz, így falra hányt borsó a szövegelésem...

champagneM 2012.10.08. 17:19:03

@kovi1970: hihetetlen milyen sötét vagy, amennyi időt töltesz a blogokon, rájöhettél volna, hogy Stefi kisasszony provokatőr, s a legkevésbé sem fideszes.:) elővesz néhány hívószót (zsidó, libsi, éruló, nemzet, haza, stb.) amire a sötét népek zsigerből ugranak, és azon röhög, hogy besétálsz a csapdába, vagyis komolyan veszed és elkezdesz neki magyarázni.:) szánalom:)

champagneM 2012.10.08. 17:20:06

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: aki nem velünk, ellenünk, mi? orbán tanítványa vagy-e?:) lebuktál fidesznyik

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.10.08. 17:20:54

@champagneM: pedig ha egyszer osszefogas lenne az orszag erdekeben, az tenyleg mas politika lenne...

az, hogy most van meg egy veszett kutya a tobbi csahos kozott abban mi az uj?:-)

semmi.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.10.08. 17:24:05

@champagneM: dehat ha egyszer tenyleg orban ugyvedje - is - volt?

miert leszek attol EN fidesznyik, mert SCHIFFER orban ugyvedje volt?

ramutatnal a relaciora?:-)

champagneM 2012.10.08. 17:25:50

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: osszefogás ("osszefosás" Balavány) az "ország" érdekében mi?:) mi is az ország érdeke? majd te megmondod, mi? hogy eltávozzon Orbán, mi?!:) sötét, gerinctelen, eszelős figura vagy, aki még az ördöggel is cimborálna OV ellen, ha lehetne. hány fitying a lelked?:)

kamill77 2012.10.08. 17:26:17

az lmp megalakulása óta azt hiszi, hogy kinőheti magát, az az egy probléma történt, hogy elszámították magukat. hiszen egy olyan párt sosem nőheti ki magát, amelyik kétkulacsos politikát próbál folytatni... amelyik nem kelt bizalmat.

meg kellett volna mutatnia magát anélkül, hogy másokra ujjal mutogatna. az lmp felemelkedésének ez az egyetlen záloga.

már hogyha nem arra jött létre, hogy fenntartsa a feszültséget.

persze sokan ezutóbbit hiszik róla, de nem szabad azt se elfelejtnei, hogy az lmpből is kinőhet valami egészen más, mint amire eredetileg a belső klubtagok létrehozták...

mondjuk elég szegényes megoldás. lejáratódott már az lmp a fent említettek okán. egy bizonytalan számára nem bizalomgerjesztő formáció. ezért is süllyed a közvéleménykutatások során a népszerűsége lassan parlamenti küszöb alá...

egy karakán, a saját gondolataiért nem másokra mutogató, hanem önmagát megmutatni képes erő, legyen bármilyen oldalon is, sokkal hitelesebb az emberek szemében.

a még pártokat keresők nem hinném, hogy épp erre az lmp-re fanyalodnának, mert még csak nem is jobb és nem is bal, de nem is közép, hanem álszent.

rosszul értelmezi a középet az, aki szerint az lmp ettől áll középen, hogy álszenteskedik.

ide-oda rugdosó párt helyett egy új és szép elvekkel teli formáció veszi majd át a helyet a politikai palettán... amelyik észreveszi maga körül a sokféleséget, és tisztelni is tudja.

champagneM 2012.10.08. 17:26:31

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: az nem fontos, elég ha rád sütöm:) éget, mi?:)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.10.08. 17:32:45

@champagneM: "hány fitying a lelked?:)"

ra is fizetek, ha kell...
az en lelkem nem sokat er, annyit biztos nem, amennyit ez az orszag nyerne orban eltunesevel.

" éget, mi?:) "

eget a loszart

nekem kell tudnom, hogy ki vagyok, nem neked:-)

Kabbe (törölt) 2012.10.08. 17:33:04

ez a figura Orbán szolgálatában állt valamikor.....no comment.

Brix 2012.10.08. 17:37:27

Akkor rázza gatyába az LMP-t Schiffer, és váltsa le a fideszt 2014-ben! Sokan vannak, akik nem akarják az MSZP-t, de nem akarják a fideszt sem
Programot kell felmutatni, hiteles embereket, és egy ellentétes alternatívát azzal, amit most a fidesz képvisel
Vissza kell térni a demokráciához, az autoriter társadalmi rendszer helyett
A gazdaságból ki kell vonulni az államnak, regulációk és állami tulajdon helyett magántulajdonon alapuló, szabad piacgazdaság kell. Az LMP-nek sem szabad a zöld baloldali elveket átvenni, mert az nem fog segíteni a gazdaságon
A közteherviselést át kellene gondolni, és a kisembert adókedvezményekkel segíteni. A már nyugati szinten elő felső-középrétegnek és a gazdagoknak viszont több adót kellene fizetni.
A hazai gazdaság beindításához a kisembert kell segíteni és nem a társadalmi elitet, ahogy Orbánék tették. Az a politika teljes kudarc.

dr kíváncsivagyok 2012.10.08. 17:39:52

Az LMP úgy tesz , mintha tényező volna....pedig nem ! Örülhet , ha a parlamenti küszöböt megugorja.... Arról nem is beszélve , hogy ha csak összefogással lehet Orvbánt elküldeni a picsába,...akkor nagy a felelősségük !

kamill77 2012.10.08. 17:40:25

@Brix:

"Akkor rázza gatyába az LMP-t Schiffer, és váltsa le a fideszt 2014-ben! Sokan vannak, akik nem akarják az MSZP-t, de nem akarják a fideszt sem"

úgy is lehetne fogalmazni, az mszpt ráér leváltani, először a fidesz belső ellenzékét kellene megteremteni... a mesterségesen létrehozott saját, külső ellenzék(lmp) helyett...

"A hazai gazdaság beindításához a kisembert kell segíteni és nem a társadalmi elitet, ahogy Orbánék tették. Az a politika teljes kudarc."

mondogatják, hogy ennek az országnak elég volna mínusz 4 millió ember is... akinek eleve ez a célja, annak a számára ez nem kudarc, hanem siker. és ez hátborzongató...

dr kíváncsivagyok 2012.10.08. 17:42:27

És mi van , ha Orvbán küldte Schiffert az LMP - be ?! Mert az eddigi nyilatkozatai erősen hasznosak a Fidesznek !? Pl. most is a Fidesznek használna, ha nem lenne totális összefogás....

kamill77 2012.10.08. 17:47:58

@dr kíváncsivagyok:

teli va az lmp olyan emberekkel, akiknek a nyilatkozatai a fidesznek használnak. tény, hogy valaki beoltotta őket eme gondolkodásmóddal...

mivel ezt a másra mutogatás sikknek hiszik az lmp-n belül is manapság, és még mindig képesek elhinni, hogy ebből profitálni lehet önállóan is, ezért az mszp is hasonló attitűdött vett fel 2010-től... lassan persze kezdenek rádöbbenni, hogy félreanalizálták a helyzetet. hátuk mögé mutogatni nem volt kifizetődő...

gazoló 2012.10.08. 17:52:42

az elempé megy a levesbe 14-be ha nem szövetkezik...amúgy szimpi lenne,de "azátlagmagyarválasztópolgárnak"
azért van-lesz sütnivalója...

gazoló 2012.10.08. 17:55:26

a sátánra is szavazok csuti ellenében...

Kabbe (törölt) 2012.10.08. 17:59:42

@dr kíváncsivagyok:

ez már nekem is eszembe jutott.
mintha csak azon dolgozna, hogy minden töredezett maradjon...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.08. 18:21:37

ez a Bajnai Gordon az antifideszesek asza
kozbe meg egy focikapus
gyurcsanyira tobben szavaznanak
tenyleg nincs Horn ota a baloldalon valami epkezlab politikus?
Bajnai Gordon
muhhhaha

2llkedő 2012.10.08. 18:24:12

@Blogger Géza: "megígérte, 2010 után távozik a politikai életből, "

Gejza!

Ha az IMF jön, Piktor el?

egyjózsi 2012.10.08. 18:43:36

Aki az összefogás ellen van, az két dolgot érhet el:
1. Orbán a hatalomban marad, s a Jobbikkal együtt kormányoz.
2. Az Mszp megveri egyedül Orbánékat, s szűk többséggel kormányt alakít.
Az összefogásnak ezek az alternatívái!
Lehetne harmadik is, egy harmadik erő, de ez nincs, s létrehozására elkéstek a "kívülállók"
Ezért felesleges az Mszp, Bajnai, DK ellenesség!
Szeretni nem kell Őket, de Orbán leváltásához megkerülhetetlenek! Helyre kell állítani a megtépázott demokráciát, ehhez 2/3 kellene, s utána már remélhetőleg senki nem tudna még egyszer "narancsforradalmat" csinálni.

czjanos 2012.10.08. 19:11:19

@Blogger Géza: Bajnai Gordon nem ezt mondta. Nem szerette meg a politikát és egyelőre nem kíván a politikai életben szerepelni. Azóta eltelt több, mint két év (és milyen két év!!!). És felvetődik a kérdés: nem ő kilincsel, hogy fogadják vissza, hanem a társadalom jelentős része kéri erre. Hogy elég lesz-e ez a "jelentős rész", az 2014-ben ki fog derülni. Az mindenesetre jó jel, hogy jobbról máris neki estek. Mert tartanak tőle.

sanyix 2012.10.08. 19:18:51

szimpatikus hozzáállás, hogy nem akar összeállni a régiekkel, főleg nem az elqrásban tevékenyen résztvevő gordonkával, akiről bemondták a tv-ben hogy "szagértő" és most a sok médiazombi azt hiszi hogy ez igaz is :)

Hertelendi 2012.10.08. 19:44:32

@Blogger Géza: "Ha most megszegi ezt az ígéretet, tutira meg fognak indulni az oknyomozó "

Geyza, orbán ígéreteit is
figyeled, vagy csak Bajnaiét?

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2012.10.08. 19:55:39

Ezek nem loptak, csaltak , hazudtak mint a hülye szocik és a sunyi, szarházi Fidesz.
POfázni könnyű a hatalomban, de kívülről igen nehéz.
Övék a jövő, nem szabad a két régi szarra szavazni.

draft22 2012.10.08. 19:59:16

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: Neked kik a fajtársaid? Mesélj! melyik állatkertben vannak? Amúgy már rég akartam kérdezni, de mit kompenzálsz és mitől félsz? Tényleg segítene egy orvos vagy pl. elmehetnél egy paphoz (akármilyen vallás jó, tudom nem vagy keresztény hiszen azt írtad "az ember színe fehér", de talán megtérhetsz sohasem késő, lehetsz még tisztességes ember, sőt magyar is akit befogad Magyarország, nem kell félned)

draft22 2012.10.08. 20:00:25

@Kabbe: pontosan azt teszi SA, sajnos zsarolható, ebbe nem mennék bele miért.

czjanos 2012.10.08. 20:06:59

Szerintem túl nagy jelentőséget tulajdonítotok Schiffer Andrásnak. Elismerem, hogy jó képességű, kommunikatív ember, de. Az LMP nagyjából 5 %-on áll. Két éve. És ennek az 5 %-nak csak a kisebbik része áll Schiffer mögött. Vagyis Schiffer < 2,5 %. Ő döntene 2014-ről? Az a többi politikus súlyos kritikája lenne!

1kutya 2012.10.08. 20:14:34

@hagyma: 5000 kilóméter nagy távolság! nem érted ezt te Tivadar!

draft22 2012.10.08. 20:22:27

@czjanos: Számszerűleg igaz, de a lényeg, hogy ami 2010 óta történt az semmimás, mint a 1919-1990 közötti rendszerek metszetének a restaurációja. Az LMP mondhatja, hogy kivel nem, de jelen helyzetben a Horthy-bolsevista Fidesz és a demokrácia közötti "versenyről van szó, és nem arról, hogy bajnai netán Gyurcsány mennyire tisztességes. Az MSZP nem akarta lerombolni a magyar demokráciát loptak, csaltak, de nem akarták elpusztítani mindazt ami itt 1000 év alatt született, a Fidesz és a hozzá kacsolódó érdekcsoportok azonban egyszerűen ezt akarják. Józan politikus ilyenkor a lehető legtovább elmegy, hogy ezt megakadályozza.

czjanos 2012.10.08. 20:38:12

Kedves Dalida ( óh, micsoda szép emlékeket ébreszt a neved bennem!) A józan politikus ilyenkor mérlegel: mi a nagyobb kár? 10-15 millió (nem bizonyított) ellopása egy Nokia dobozban vagy az 1000 év alatt felépített demokrácia bizonyítható ellopása? Schiffer okos ember, de rossz politikus. Össze mos, egyenlőség-jelet tesz a két cselekmény közé. Én ezt úgy tudom csak értelmezni, hogy a demokrácia nem igazi érték a szemében. Nagyon nem szeretném, ha 2014 az ő felfogása alapján dőlne el!

cincinnatus 2012.10.08. 21:10:28

Schiffer szocifóbiás...

Blogger Géza 2012.10.08. 21:29:36

@temesp: Nem tulajdonosa, hanem a vezetője volt a Wallisnak a kérdéses időszakban, ami sokkal súlyosabb, mivel ő hozta a döntéseket, ugye...

Blogger Géza 2012.10.08. 21:33:50

@czjanos: Nem tudom, a magyar nyelv szabályai szerint ezt azt jelenti, amit jelent, és nem mást:

"Végezetül a miniszterelnök ismételten hangsúlyozni kívánja, hogy Bajnai Gordon és kormányának szakértő tagjai egy évre vállalták a gazdasági válság kezelésére szóló megbízást, a jövő év tavaszán megrendezendő választásokig. Azután Bajnai Gordon nem kíván politikai vagy állami vezetői szerepet betölteni – tudatta a Kormányszóvivői Iroda"

www.zetapress.hu/bunugy/3865

G. Wolf 2012.10.08. 21:38:38

Tök mindegy hogy egy parlamenten kívüli párt akar-e koalícióra lépni egy Bajnai vezette MSZP-vel vagy sem... :)

Szerintem jelenleg kifelé áll az LMP szekere... de persze még változhat.

Blogger Géza 2012.10.08. 21:40:21

@félázsiai 2llkedő: Ez is egy hazugság, amit terjesztetek. Hol nyilatkozta ezt Orbán Viktor? Sehol. Ezt Török Zsolt nyilatkozta. Pfff.

lobster thermidor 2012.10.08. 22:00:23

Schiffer már saját magával sem lépne koalícióra, mert kimutathatóan köze van az elmúlt húsz évhez, ugyanis akkor már életben volt.

makacs szennyeződés 2012.10.08. 22:02:34

hihetetlen, hogy újra és újra leálltok vitatkozni a vallási fanatikusokkal.

amúgy szerintem is az LMP egyetlen esélye a hitelességének a fenntartására, ha nem áll le a szocikkal.
és szerintem is, a távolságtartás több szavazatot is hoz, mint amennyit visz.

hogy ez nem elég a fidesz elzavarásához?
istenem, ilyen országban élünk.

az mszp nem alternatíva. az mszp nem egy másik oldal.
ha csak a mszp-vel van együtt van alternatíva, akkor nincs alternatíva.

(egyébként pedig az utolsó iskolaigazgatóig midenki szektatag. kit akartok ti leváltani?)

Blogger Géza 2012.10.08. 22:16:48

@czjanos: Azannya. Itt 1000 év óta épült a demokrácia? Folyamatosan? Rákosi alatt is? És ha ellopták, hova dugták? Bem keresed meg?

balage_81 reloaded (törölt) 2012.10.08. 23:10:40

nincs olyan nyugati értékrendű ország, amelyik egy balos zöldpártot ilyen programmal megválasztana. az lmp legjobb esetben kisebb koalíciós partner lehet a fidesz vagy az mszp mellett

két lehetőség van

schiffer ezt tudja, tehát valakinek a zsebében van

schiffer ezt nem tudja, ebben az esetben ideje, hogy valaki felnyissa a szemét

azt még a pártja sem gondolja komolyan, hogy ez az alakulat bármikor képes lenne választást nyerni

ha pampog és nem működik együtt, akkor az mszp-re kell szavazni, őket meg kiejteni a picsába a parlamentből

high up! 2012.10.08. 23:21:25

Az LMP szellemi színvonala nem nagyon magas, így a 99%-uk meg se érti, hogy a Maszop a megalakulásuk óta arra törekszik, hogy szadesz szerepbe nyomja őket. Kis parlamenti küszöb csatlóssá, akiktől egy nap majd átemelik a szavazókat. Aztán mehetnek vissza a romkocsmába búslakodni.

A lomposok egyébként akár a Fidesszel is koalícióra léphetnek a választás után, mert ők lesznek a mérleg nyelve. Ami változást akarnak az új kormánytól, azt a Fidesztől is kipréselhetik. Ráadásul ezzel legalább megtarthatják az önállósugukat, nem úgy mintha befeküdnének Libásnak meg a komcsi múmia gyűjtemény pártnak szadeszpótlónak.

high up! 2012.10.08. 23:26:28

@dean23:

Bajnai cipőjét Schiffer helyett majd megpucolják a hajdúsági libatenyésztők özvegyei. Csak menjen arra Libás egyszer.

magyar ember teli szájjal 2012.10.09. 01:49:50

Néztem az lmp adóelképzeléseit, hát ezeknél egyértelműen jobb a Fidesz.

kamill77 2012.10.09. 02:41:41

@high up!:

"Ami változást akarnak az új kormánytól, azt a Fidesztől is kipréselhetik. Ráadásul ezzel legalább megtarthatják az önállósugukat"

ezt nem tudom, hogy következtetted ki. ettől mért megtarthatóbb az önállóság?

(egyébként az lmp a fidesz saját kreálmánya, saját ellenzéke, mivel hogy a fidesz eleve tett erre utaló kijelentéseket, hogy létre kell hozni a fidesz saját ellenzékét, s ez sikerült...)

ha meg a zárójeles mondatom nem igaz, akkor mitől lesz önállóbb az lmp, ha fidesszel köt szövetséget, mint ha az mszpvel?

más: kialóxart érdekel, hogy az lmp önálló tud-e maradni??? engem semelyik párt önös karrierje nem hoz lázba. ez kizárólag párttagokat érdekelhet...

kamill77 2012.10.09. 02:43:27

@high up!:

nem értem, mi ez az állandó libamánia, mikkor bajnai szóba kerül. hát megkergültetek???

arról is értekezzünk kicsit, hogy orbán hány özvegyet csinált két év alatt ebben az országban. hányan lettek miatta öngyilkosok. ideje volna körbenézni...

2llkedő 2012.10.09. 05:51:11

@Blogger Géza: Zárt körben nyilatkozta. De ha emléxel még, akkor volt egy szimpátiatünti is a kórmány mellet, ahol is azt éltették, hogy "nem leszünk gyarmat". Ez pedig alátámasztja a zárt körben mondottakat.

röhögő 2012.10.09. 06:25:02

@Blogger Géza: Már ciki az is az embereknek ha veled együtt említik. wmiki, endike, Lencsés szintjére kezdesz süllyedni. :-))

Blogger Géza 2012.10.09. 08:54:01

@félázsiai 2llkedő: És természetesen az MSZP-s bohócképviselő nyilvánvalóan tagja ennek a zárt körnek. :)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.10.10. 12:14:49

@high up!: Helyreigazítás
MN

2007. november 29., csütörtök 00:00 Lapunk 2007. február 10-i számában A nemzet példaképe – a Gyurcsány-kormány közelebbről című cikkben
– valótlanul állítottuk, hogy a felperes Bajnai Gordon a KISZ reformágából a rendszerváltáskor a Wallis Rt. első embere lett, a valóságban Bajnai Gordon 1999. december 30-án lett a Wallis Rt. vezérigazgatója;
– valótlanul állítottuk, hogy 1999-ben a Bajnai Gordon vezette Wallis Rt. a Hajdú-Bét Rt. Baromfifeldolgozó többségi tulajdonosa lett, a valóságban a Wallis csoport 1999. március 25-i tulajdonszerzésekor Bajnai Gordon még nem dolgozott a Wallis Rt-nél;
– valótlanul állítottuk, hogy a céget nem fejlesztették, csak a pénzt vették ki belőle, valamint ugyancsak
– valótlanul állítottuk, hogy 2003-ban Bajnai Gordont bízták volna meg a cég felszámolásával.

mno.hu/migr_1834/helyreigazitas-422201

te hazudos kiskocsog:-)
süti beállítások módosítása