Politológus diszkó

Mivel első nekifutásra lehetetlen küldetésnek bizonyult öt kedvenc számomat azonosítani, a blog profiljához illeszkedve végül politikai témájú favoritokból válogattam. Kiegyensúlyozottságnak helye sincs: tombol az anarchizmus, az antifasizmus  és a vulgárpacifizmus.  Végül a ráadás-számok zúzzák szét az eredeti politikai koncepciót.

Hogy némileg kapcsolódjunk az aktualitásokhoz, az első szám a Thievery Corporation antifa’ hitvallása. A szövegben és a (nem hivatalos) klipben felvetett megoldási stratégia a szélsőségekkel szemben kissé radikális, ám ez mit sem von le a dal értékéből. Ez azonban akár a vasárnapi esemény mottója is lehetne: Well let's start by / Making it clear / Who is the enemy, here / And we'll show them / That it's not them / Who is superior /.

A dallam mindehhez kellemesen andalító, erre lehet majd jókat lassúzni a politológus diszkóban.

És még mindig antifasizmus, csak máshogy.  A  Dead Kennedys (a valaha volt legjobb, a mai szörfpunkokat  lealázó amerikai punkzenekar)  ezen száma a nyolcvanas  években íródott ugyan, de aktuálisabb, mint valaha: Jerry Brown demokrata politikus, akiről a dal szól, nemcsak akkoriban volt Kalifornia kormányzója (aki többször is indult az elnökjelöltségért), de Arnold Schwarzenegger utódjaként  ma is az. Csak remélni tudjuk, most nem egy fasiszta hippiállam kiépítésén munkálkodik, ahogy azt a Dead Kennedys annak idején megénekelte! Első ránézésre  eltúlzottnak tűnhetnek a megfogalmazott félelmek, de jó politológus tudja:  sosem lehetünk elég elővigyázatosak: „Zen fascists will control  you!”/ 100% natural/ You will jog for the master race! /And always wear the happy face.

A következő az izlandi Gus Gus szolidan blaszfém szerzeménye a vallási, politikai és minden egyéb típusú bálványimádatról  (én legalábbis ekként értelmezem):

Ha már bálványellenesség: „Te beleharapnál kenyéradó gazdáid kezébe?”-  teszi fel kíméletlen nyersességgel a sok politológus számára is  kínzó dilemmát okozó  kérdést a Nine Inch Nails. Nem ez ugyan a legjobb számuk, de az egyetlen, amit 2005-ben végül kitiltottak az MTV Movie Awards gáláról, mert a szövegében eredetileg is irakiháború-ellenes számot George Bush arcképével a háttérben akarták játszani:  

Ráadásnóta1: semmi köze a politikához, viszont ellenben nagyon jó és súlyosan addiktív. Sofie O, a  svéd Péterfy Bori feszes ütemre tör szívet furcsán táncoló férfiak társaságában.

Ráadás 2: ebben sincs politika, viszont kellemes emlékek tapadnak hozzá,nemrég hallottuk koncerten is, és a személyes kedvencek közül kihagyhatatlan:

A hétvégén minden focirajongó unatkozva könyökölt otthon, foteljébe süppedve. Az európai élfutball klubjai ugyanis pihentek, áldozva a világbajnoki selejtezők oltárán. Sokan kapcsolgattak tehát a beszabályzott magyar média televíziós csatornái között.

Ekkor érhetett mindenkit a felismerés: Elindult a versenyfutás a 2014-es választási győzelemért. Orbán Viktor meglehet, félti pozícióját, mert igen-igen hosszú hajrába kezdett. Cegléden - a feltűnően szép - művelődési házban kellemes demagógiával fűszerezett beszédet tartott a MAGOSZ ifjúsági tagozatának kongresszusán. Ehhez az eseményhez kapcsolódott a TV2 Naplójában adott nyilatkozata, melyben kimondásra került: kéne még négy narancsos év, és akkor mindenki ebben az országban akar majd élni.

Sok tanulmány, vizsgálat, de akár személyes tapasztalat is szól amellett, hogy a honvágy létezik. Sőt, dalok is.

Elnyomni lehet, leküzdeni azonban soha. Alapvető emberi érzésekre apellálni mindig jó húzás. De vajon lesz is mire visszajönni? Oda, ahol gyakorlattá vált, hogy az Alaptörvényt érdekeihez igazítva pofozgatja a hatalom. Oda, ahol egy törvényből nem derül ki, hogy egy kereskedelmi vállalkozásnak milyen kiadásai lesznek másnaptól?

Lesznek akik nem akarnak majd visszajönni, aztán mégis hazatérnek. Nos, ez természetes. Akit ugyanis ideláncolt a röghözkötés, az nem is mehet sehová. Vagy ha egy kicsit mégis körbenézne a világban, hát muszáj lesz visszajönie.

Végezetül pedig a kurzus idolja,aki ezek szerint elmenne. Kossuth-díja óta viszont lehet, hogy mégis maradna.

Vendégposzt a Page not found blog szerzőitől, Csunderlik és Pető Petitől

Még most szólunk mindenkinek: választást csak zenével lehet nyerni. Ha jó a playlist, még a regisztrációért járó jutalomgulyást és az ízes palacsinta desszertet sem kell szétosztani. Lukács György írt már erről a Taktika és etikában, igaz, A buli színe – MSZP cédét még ő is soknak találta.

Persze először kell egy ideális miniszterelnök-jelölt, aki úgy néz ki, mint Mikó István, úgy beszél, mint Medgyessy Péter, úgy éhezik, mint Gyurcsány Ferenc, úgy pálinkázik, mint Orbán Viktor, úgy használja a vonatkozó névmásokat, mint Ördög Nóra, s – a késő orbánizmus fő ideológusának kutatásait igazolva – szépen ágaskodik a férfiassága, hiszen Ceausescu is azt hitte, akkora farka van, hogy egész Erdélyt beteríti, márpedig az eredmények őt igazolják. Ha megvan a hólpekidzs, akkor a perfekt playlist győzelemhez segíti a versenyzőt.

Néppárti a buli, valami „együtt vagyunk” partival kell kezdeni, amely megríkat, s lelkesít egyidőben, hogy jobban éljünk utána, mint előtte. Ideális start Az összefogás dala. És lakozik a farkas a báránnyal, és a párduc kecskefiúval fekszik, a borjú és az oroszlánkölyök és a kövér barom együtt lesznek, és mindannyiukat simogatja Lionel Richie, mint a jehovás füzetekben.

Csak a felénél le kell keverni, mert jön a hír Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra válásáról, a családmodell híveit pedig nem veszíthetjük el, a Semjén-rajongó kócsagokra éppúgy szükségünk van, mint azokra a tízezrekre, akik Harrach Péter lelkesítő, visionnaire beszédeiért vesznek meg. Megyünk a tutira, úgyhogy We are the world! De szigorúan a magyar Csillag születik-verzió a hazai sztárokkal, a kivetített Michael Jacksonnal és a produkció háromnegyedénél beguruló kerekesszékessel, akit rádión küldhetett be a  vezérlőben cigarettázó Ron Werber, hogy: „Most a tolószékest!” Vigyázat, pszichedelikus élmény!

Még épphogy lepörög, de fiatal tanácsadók, akiket kinyomtunk amcsiba ösztöndíjjal, már felszólalnak, hogy ha már a 300 plusz áfás számlát lepakolták a könyvelésen, legalább nyomuk maradjon. Engedmény nekik.

3.50-nél váltsunk, mert ha már a tizenötödik havi nyugdíjat benyomtuk az óriásplakátokra, akkor üzenjünk egyet a szépkorúaknak, mielőtt elalszanak. Azért ez a Korda Gyuri milyen fess ember!

- Józsi, a fiataloknak semmi? – Hozzuk a megyét nélkülük is. – De nem ismersz valamit, amit szerethetnek? – Hát ez végülis róluk szól, hogy víárjang. Amikor még Spanyolországban Zalka Mátéval, ugye. Azok voltak a szép idők.

Csak a törzsszavazókat nem kéne kihagyni, ezért hagyjuk, hogy ők kérjenek.

A gazdáknak és a melósoknak egy közös, hogy teljen a kazi. A nyolc óra közmunka, az hasít.

Hát ezt megnyertük. Úgyhogy kérjük a színpadra a Demjén Rózsit, nekünk meg egy pohár sör – feles barack menüt, aztán nyomjuk el együtt: Van úgy, hogy kell egy…

Ha a kedves szerkesztők csak egy dalt kértek volna, akkor könnyebb lett volna a dolgom. Az abszolút kedvenc dalom ugyanis egyértelmű, ám az első ötöt nagyon nehéz volt összeválogatni. A legeslegkedvesebb Miles Davis Kind of Blue című albumáról Blue in Green című dal. Mindig megdöbbent, hogy ez a dal több, mint 50 évvel ezelőtt született, hiszen – nem találok jobb szót – elképesztően modern. És az is felfoghatatlan, hogy ebben a felállásban együtt játszott Miles Davis, John Coltrane, Cannonball Adderley és Bill Evans. Négy zseni egy csárdában.   

A kortárs jazz talán legtehetségesebb alkotója Brad Mehldau zongorista, aki az elmúlt években kétszer is járt nálunk. Gyönyörű, melankolikus darabjaival rendre átlépi a komoly és a könnyűzene határait, repertoárjában több rock sláger is szerepel. Ezek közül az egyik talán legsikerültebb a Beatles Blackbird című gyönyörű dalának feldolgozása, egy viszonylag korai, 1997-es darab.  A feleségemmel ez közös nagy kedvencünk.

Szintén nemrég járt Magyarországon Kenny Garret altszaxofonos. Ha már sajnos egy John Coltrane felvétel sem fért be az első ötbe, akkor legalább férjen be egy feldolgozás, ami azért is érdekes mert a tenor szaxofonra írt dalt Garret altszaxofonon játssza. Figyelmet érdemel a gitáros Pat Metheny, akit én egyébként szólóban nem szeretek, de itt a háttérben zseniális. Akárcsak a dobos Brain Blade.  

A magyarok közül leginkább a népzenei elemeket is beemelő dalok állnak a legközelebb hozzám. Ezek közül is legnagyobb kedvencem a Szájról szájra című album, amelyen Szalóki Ági, Herczku Ágnes és Bognár Szilvia énekli, Juhász Gábor gyönyörű népdalfeldolgozásait. Nehéz megállni sírás nélkül, ahogy Szalóki Ági ezt a dalt énekli. A stúdió felvétel talán jobban sikerült, de itt cserébe Ágiban is lehet gyönyörködni.

A figyelmes olvasónak feltűnhetett, hogy csupa szomorkás, melankolikus dal a legnagyobb kedvencem. Ez azért van, mert a lelkemnek ezt a részét a zenének tartom fenn, a boldogabbat pedig a szeretteimnek szentelem. (Tényleg.) De azért zenében sem csak szomorkást szeretem. Legyen itt végül az érdemtelenül feledésbe merült Barbaro zenekar egyik dala a 90-es évek közepéről. Azóta sokan próbálkoztam az etnorock-kal, de a Barbaro által felállított mércét nálam más nem érte el. Iszonyú erő van benne.

Az elmúlt hét elején újabb fejezet jelent meg a Bajnai Gordon visszatérését elbeszélő sagában. Schiffer András, a Lehet Más a Politika egykori frakcióvezetője adott interjút a hvg.hu-nak, amelyben több, a közvéleményt erősen foglalkoztató kérdésre is igen markáns választ adott. A beszélgetés nem tűnik valami kedélyesnek - aminek kifejezetten örülhetünk, mert végre egy riport, ahol érdekes és érdemi kérdéseket tettek fel. Mindenesetre, az biztos, hogy Schiffer már másfél évvel a következő parlamenti választások előtt komolyan szeretné kiigazítani az ellenzéki helyezkedések irányvonalát.

A beszélgetésben többször is előkerül az úgynevezett „húszévezés”, amivel önmagában nincs baj, hiszen az LMP valóban nem ült bent a Parlamentben az előző ciklusok alatt. Az ilyen kijelentések után viszont ne érezze magát rosszul senki, ha a Keane - Looking back című slágerében megénekelt sorok csengenek vissza a fülébe. (Nem beszélve a cocky – Rocky rímpárról, aminek a hangulata érződik is a politikus szavain.)

De a nagy port talán mégis az kavarta, amikor kimondásra került: egyértelmű a nem. Nincs lepaktálás, sem pártszövetség, sem ásó, sem kapa, szerencsére azonban harag sincs. Az LMP Bajnai Gordonnal nem kíván frigyre lépni. Legalábbis Schiffer András szerint. Kérdések persze lehetnek, hiszen hol marad a diplomatikusabb Jávor Benedek, vagy az egykor még sürgős választási szövetséget és összefogást hirdető Karácsony Gergely? Ha pedig már Jávor Benedek, akkor az LMP frakcióüléséről is kérdezték Schiffer Andrást. Megmondta, oka volt jelöltetni magát. És oka volt annak is, hogy nem nyert. Seu Jorge is megmondta, jó oka volt rá. Őt is érdemes meghallgatni.

Tény ami tény, nem szabad még ilyen korán következtetéseket levonni egy-egy nyilatkozatból. De mindenki felkészülhet arra, hogy lesznek még csavarok a Bajnai Gordon visszatérésével kapcsolatos sztorikban, sőt. Lehet, hogy Schiffer András visszatáncol. Az is lehet, hogy ő csak továbbra is a közös beszélgetéseket preferálja majd, és csak maga a párt táncol majd el mellőle. Ha körtánc, akkor fontos, hogy az erős emberek merre botladoznak. Már ezt is megénekelték, királyul, kényelmesen:

Az Egyesült Királyság miniszterelnökéről, David Cameronról már egy ideje tudni, hogy egész jó arc. Nemrégiben derült ki például, hogy egyszer Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke hívta telefonon Cameront, aki épp egy teniszmeccs közepén volt. Erre a brit csak ennyit mondott: "Azt hiszem van még időnk egy harmadik szettre, mondják meg Mr. Obamának, hogy visszahívom!"

Szeptember végén az is kiderült, hogy szerethetően vicces figura, hiszen az amerikai David Letterman showjában haknizva kiderült róla, hogy még annyit sem tud, amennyi a külföldiek állampolgárságának megadásához szükséges az Egyesült Királyságban. Az egész esetet ennyivel kommentálta: "Ez elég ciki, lehet, hogy az állásomba kerül."

A laza miniszterelnök zenei ízlése is rendben van. Május óta tudni, hogy Cameron kedvenc albuma egy Pink Floyd-lemez: a Dark Side of the Moon. A miniszterelnök a GREAT kampány (Nagy-Britanniát népszerűsítő kormányzati program) keretein belül, a Music is GREAT Facebook-oldalán jelentette be, hogy ez számára minden idők legjobb albuma.

Zenei ízléséről azonban már korábban sem nyilatkozott szégyenlősen. 2006-ban részt vett egy válogatáslemez elkészítésében, amire Bob Dylantől a Tangled Up in Blue-t, a Radioheadtől a Fake Plastic Trees-t, a The Smiths-től (talán magára is utalva) a This Charming Man-t, az REM-től pedig a Perfect Circle-t választotta ki, de felkerült egy dal Benny Hilltől, illetve Mendelsohntól is!

A Sunday Telegraph-nak adott januári nyilatkozatából pedig az is kiderül (amellett, hogy iPad-függő és végigvitte az Angry Birds-t), hogy nagy rajongója Lana Del Reynek és a Band of Horsesnak. Ugyanitt ismertette azt is, hogy mennyire megdöbbentette a büszke apukát, amikor a gyerkőcök Katy Perry-t és Bruno Mars-t nevezték meg kedvenceikként.

David Cameront tehát korrekt, kissé kommersz ízléssel áldotta meg a sors: a soft rockos vonaltól egészen a jazzig és komolyzenéig mindent meghallgat. Attól, hogy a Pink Floyd egyik albumát nevezte meg a kedvenceként, a Konzervatív Párt legmenőbb politikusának is lehetne nevezni. Ám akkor jön Boris Johnson, aki még jobb arc, ráadásul a válogatáslemezét is rongyosra hallgatnánk.